Tavaly megnyertem az Ultrabalaton Trail 115 kilométeres távját. Idén 54 percet javítottam azon az időn, és második lettem. Még soha nem futottam ilyen jót, ilyen tempóban, és még soha nem ment minden ennyire terv szerint egy versenyen. Tökéletes volt a logisztika, az erőbeosztás, az időjárás, minden. Igen, Tóth Jani végül előbb ért be nálam, de pont az ő tempója segített nekem ilyen jó eredményt elérni, és ezzel a versennyel maximálisan elégedett vagyok.

A tavalyi verseny

Tavaly is azt írhattam, hogy életemben ilyen jót még nem futottam, szóval jó, hogy ezt ismét így gondolom. Az volt az első (és egyelőre egyetlen) verseny, amit megnyertem, de kicsit imposztor szindrómám is volt utána: 12:02:26 egyáltalán nem rossz idő, de a legtöbb évben azért nem járt volna a dobogó legfelső foka. Idén úgy voltam vele, hogy nem a helyezés a fontos (bár jó lenne újra nyerni), hanem egy olyan időt akarok futni, ami bármelyik évben megállná a helyét, így tűztem ki a 11:30-as célt, amit végül sikerült kicsit túlteljesíteni.

Felkészülés

Az edzésemben nincs nagy titok, évek óta David és Megan Roche (Some Work, All Play) edzésterveit használom – főleg ezt az 50 mérföldes tervet – és alakítom a saját igényeimre, a versenycélokhoz, és az aktuális élethelyzetemhez. Nem minden ment tökéletesen, nyár elején volt a talpamban egy kis sérülés, majd nyár vége óta a bal csipőben húzódott valami, de azért elég komoly felkészülést tudhattam magam mögött.

A sebesség növelésére tavaly is bevált, hogy a verseny előtt 4-5 héttel futok egy gyors aszfaltos maratont, így ismét ellátogattam az Edelényi Futók által szervezett Bódva-völgyi maratonra, ahol futottam egy 3:11-es időt. A gyomromat pedig edzettem a nagyobb kalóriabevitelre – az étkezés témájában írtam egy hosszabb értekezést a terepfutás.hu-n, ha ez valakit érdekel.

Írtam egy szuper részletes tervet, hogy melyik szakaszt pontosan milyen tempóban tervezem futni, milyen frissítésre lesz szükségem. Idén is fantasztikus segítőcsapattal mentem a versenyre, szüleim most is kísértek, frissítettek és mindenben támogattak. Jó érzés, hogy a 28 éves fiuk őrült hobbija ennyire megmozgatja őket. Nekik ezúton is köszi a támogatást!

Végül pedig hoztam pár unortodox újítást a felszerelésben. Mivel tudtam, hogy sűrűn lesz frissítés, így a mellényt otthon hagytam. Helyette az övvel ellátott nadrágba és a fölé felvett Compressport Freebelt övbe pakoltam. Így épphogy elfért a két üveg (az egyik általában a kezemben volt, amíg volt benne folyadék) és a többi kötelező felszerelés is ment az övbe. A pályát már jól ismerve tudtam, hogy ha száraz, akkor nem muszáj terepcipőben futni, szóval végül karbon aszfalt cipőben vágtam neki a versenynek. Ez egy Salomon S/Lab Phantasm 2 volt, ami elég kényelmes lassabb tempónál is, de lehet vele jó gyorsan is futni.

A verseny

Tóth Jani és Preska Bálint az elején hatalmas lendülettel elsprinteltek, én pedig Jóború Lacival és Vizer Danival nyugodt tempóban haladtam 3-5. helyen, időnként együtt futva, beszélgetve, időnként kicsit lemaradva. Nem akartam elfutni az elejét, nekem megvolt a tervem, nem akartam alkalmazkodni senkihez. Úgy tudtuk, hogy 30-40 kilométer körül Janinak és Bálintnak több mint 25-30 perc előnye volt, bár utólag látom, hogy ez valójában csak 20 perc körül volt. Ekkor a szüleimtől a frissítőpontokon még direkt nem kértem pontos időeredményeket, nem akartam elkezdeni versenyezni senkivel.

Végül Lacitól is elköszöntem a vigándpetendi frissítőpontnál 43 km után, és innen már teljesen egyedül futottam az egész versenyt. Itt 3. helyen álltam, és minden a terv szerint haladt. 50 kilométerhez a tavalyi részidőmnél mindössze 6 perccel gyorsabban értem oda, de az volt a nagy különbség, hogy tavaly elfutottam az elejét, és itt kábé meghaltam, idén pedig jó erőben mentem tovább. Itt Henye után volt először, hogy bármilyen emelkedőbe belesétáltam, de később is ragaszkodtam hozzá, hogy a legmeredekebbek kivételével mindent fussak, ez szerintem mentálisan egy kulcsdolog volt a gyors teljesítéshez. Ez egy futható pálya, itt futni kell végig! (Ezt azoknak, akik hallgatják a SWAP podcastet: #TeamNeverHike).

A frissítés jól ment, tudtam érzésre alakítani a gélek mennyiségét, szerintem átlagban óránként 2-2,5 gél jutott, 20 percenként ettem egyet, időnként kihagyva néhányat, ahogy épp a gyomromnak igénye és kapacitása volt rá. Most a két legjobb energiaforrás a High5 Aqua gél és a Decathlon gyümölcspüré volt. Az Allyrs és a GU most egyáltalán nem ment le, túl sűrűek voltak. Mellette sok izotóniás italt is ittam, azzal is pótolva a kalóriákat. Ittam Maurten 320 Drink Mixet és a Decathlon izotóniás italokat.

Köveskálnál (63.8 km) szüleim mondták, hogy 24 perc előnye van Janinak, Bálint pedig csak 10 perce ment el itt. Erre én elkezdtem úgy érezni, hogy na, indul a vadászat, hiszen hoztam Janin is 6 percet. Valójában ekkor még pont gyorsabban haladt nálam, hiszen Laci infói alapján azt hittem, hogy előtte 30 perc előnye volt. Sebaj, a lényeg, hogy mentem tovább alapvetően a tervezett tempómban, de új erőre kapva. Közben talán pont ezek a 60 és 70 km közötti kilométerek voltak a legnehezebbek amúgy.

Bálintot végül utol is értem a Hegyestű után. Nyilván megkérdeztem, hogy jól van-e, kell-e neki valami, hiszen nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan utolérem. Láthatóan kicsit elfutotta az elejét, és az itt ütött vissza. De azért próbáltam úgy megelőzni, hogy lássa, hogy én jó erőben vagyok, nem érdemes üldözni, bár valójában erre nem volt szükség, inkább csak a saját energiámhoz tett hozzá.

Innentől már másodikként haladtam. Szentantalfán gyorsan ettem egy levest, ez volt az egyetlen hosszabb frissítőponti megállás, itt mondjuk másfél percet töltöttem el, mindenhol máshol a szüleim segítségével körülbelül 15 másodperc volt csak a megállás. Szentantalfára már úgy értem, hogy azt a szakaszt Janival egy tempóban futottuk, és utána szép lassan pontról pontra elkezdtem lefaragni az előnyéből. Valójában már rohadt fáradt voltam, de közben tudtam is tartani egy elég jó tempót, inkább fejben váltottam át robot-üzemmódra. A végén a mögöttünk lévők annyira leszakadtak, hogy azzal nem kellett foglalkozni, hogy utolérnek-e, ez onnan már csak két ember versenye volt.

A befutó

Nagyon stabilan haladtam, de az utolsó ponton is még 9 perc előnye volt Janinak, viszont azt láttam, hogy a saját időcélomat messze felül fogom múlni. Nyilván azon az utolsó 5-6 kilométeren nem volt realisztikus, hogy utolérem, de úgy voltam vele, hogy mi van, ha mégis? Mi van, ha valami apróság, egy elvétett kanyar, vagy egy be nem tervezett WC-szünet miatt megáll? Szóval nyomtam, ahogy tudtam, de közben Jani is tudta, hogy üldözöm, így ő is ment rendesen.

Így végül 8 perccel előttem ért be, 11:00:15-ös idővel, én pedig 11:08:21-el. Jani egyértelműen gyorsabb futó nálam, szóval számomra az a nagy öröm, hogy ennyire közel futottam be hozzá, és életem leggyorsabb, legjobban kivitelezett versenyét teljesítettem. Még a verseny előtt se hittem volna el, ha valaki azt mondja, hogy 5:53/km sebességgel fogok 115 kilométert futni terepen, több mint 2000 méter szintemelkedéssel.

A befutó után pedig szuper volt a szüleimmel beszélgetni, várni, ahogy ismerősök befutnak. Sok Runity-s futó volt természetesen, amit pedig igazán vártam, hogy Vivi befusson a páros váltó versenyen, ahol végül második helyet ért el Vadas Józsival!

És hogy jövőre mi lesz? Azt még nem mondhatom el, de az biztos, hogy egyéniben nem fogok elindulni a 115 kilométeres távon. Ideje valami újat kipróbálni!