Egy terepfutó utcára… azaz aszfaltra kerül!

Újra beneveztem egy aszfaltversenyre, méghozzá ismét egy maratonra. Röviden: idén is nagyon fájt. Jobban, mint bármilyen terepverseny szokott. Tavaly is futottam az Edelényi Futók Egyesülete által szervezett Bódva-völgyi maratonon, és idén sem tudtam ellenállni, végül beneveztem. Pedig tavaly is csúnyán szenvedtem a végére, de jó felkészülés volt az UB Trailre, és idénre is szerettem volna egy gyors versenyt kb. 4-5 héttel a nagyobb verseny előtt. Ez tökéletes volt.

Miért ez a verseny?

A gyors aszfaltos futás egész más igénybevétel, egész más tempó, mint egy tipikus terepverseny. Sokkal gyorsabb, monotonabb. Nekem pedig pont az kellett, hogy feszegethessem a határaimat tempóban és fejben is. Tavaly is elképesztően jó hangulat volt, akár egy terepversenyen, és a környezet is erre emlékeztetett: szép dombok között halad a pálya, csak épp aszfalton.

A városi legendák szerint régen egy edelényi csapat kitalálta, hogy maratont akarnak futni, ezért beültek a Zsiguliba, és addig vezettek, amíg ki nem írta a kocsi, hogy 42,2 km-re elértek, ebből lett egy A-ból B-be tartó verseny. Hogy ez igaz-e, azt nem tudom, de ez hangzott el tavaly a verseny előtt a buszon, és nekem tetszik a sztori. Idén volt a 34. verseny, szóval elég nagy múltra tekint vissza az esemény, ennek ellenére csak kb. 60 induló van ezen a távon. A pálya izgalmas az első két kilométeren hatalmas lejtővel, de a pályában szépen el van rejtve kb. 150 méter szintemelkedés, ami terepen semmi, de amikor 4:25/km tempóval csapatnék, akkor nem esik jól…

Tavaly Yahyával a versenyen

Tavaly futottam egy 3:25:35-öt, ami nem rossz, de idén tudtam, hogy sokat tudok majd javítani ezen.

Felkészülés

Külön erre a versenyre semmit nem készültem, épp az UB Trail-felkészülésem közepén vagyok, plusz van egy idegesítően elhúzódó csípősérülésem is, szóval a sok gyorsító edzés, ami a jobb maratoni időhöz kéne, nem fért bele most. Helyette elmentem a Sarkcsillag sportboltba, és otthagytam egy kisebb vagyont egy új karbon versenycipőért. Vettem egy Salomon S/Lab Phantasm 2-t, és majdnem szívrohamot kaptam, amikor a pultnál csak rám nézett az eladó, és azt mondta, hogy „Neked van törzsvásárlói kártyád. Gorka, ugye?” Na, itt éreztem, hogy ha már nemcsak hogy felismernek, de a nevemet is tudják, akkor túl sok pénzt hagytam már ott.

A világ legjobb support teamje!!!

A verseny előtti hétvégén szintén maratoni távot mentem, csak azt épp lassan, fotózgatva, terepen, majd a verseny előtti nap elmentem egy masszázsra, ami elég jól helyretett. Idén profi kísérő csapatom volt, a szüleimmel kitaláltuk, hogy úgyis rövid a verseny, és rég csináltunk már közös túrát, szóval elmegyünk utána egy jót enni, megnézzük a szádvári fellegvárat, de előtte segítenek a frissítésben. Idén a 3:05-3:10 közötti időt tűztem ki célnak, reméltem, hogy a hirtelen hűvösre váltó időjárás majd segít ebben.

A verseny

Majdnem lekéstem a rajtot, mert eldumáltam az időt, de beálltam gyorsan legelölre, tudtam, hogy ott a helyem, ha a tavalyihoz hasonló a mezőny és a tempó. Az első két kilométer nagyon jó buli, a hatalmas lejtőn megy a bőven 4:00/km alatti tempó, utána beálltam egy ésszerűbb 4:25/km környékére, de azért a pálya jellegéből adódóan ingadozott ez a tempó kicsit, 4:15-4:30/km között.

A frissítési tervem elég durva volt, rengeteg gélt és izót toltam. A szüleim 10 km-enként adtak új kulacsot és géleket, és alig pár másodperc alatt már rohantam is tovább. Gyakorlatilag frissítéssel nem veszítettem időt. Féltávhoz kicsivel 1:31 fölött értem, ami amúgy új félmaraton PB is. Addigra már azért fájt ez a tempó rendesen, tudtam, hogy a második felében lassulni fogok, már csak a kicsit dimbes-dombosabb pálya miatt is.

Ez nem tudom hány kilométernél készült, de itt már nem teljesen őszinte a mosoly

Ahogy az a maratonon lenni szokott, 30 kilométernél már kezdett igazán nehéz lenni. 35 kilométernél kicsit megbolondult az órám, elveszítette a GPS-jelet, és újra kellett indítani, így egy ideig nem tudtam hogy milyen tempóban haladok, és hány kilométernél járok. Az kicsit kizökkentett fejben, de emiatt nem lassultam. Viszont ott jött pár keményebb emelkedő, ami megdolgoztatott, ott többet veszítettem a tempóból. 40 kilométernél az Edelény táblánál már a halálomon voltam, nem csak a lábam fájt, hanem konkrétan a jobb bicepszem kezdett el görcsölni.

A célba beérni, átfutni a kastély kapuján hatalmas megkönnyebbülés volt. Szerintem még 20 percig ott ültem, és egy értelmes mondatot nem tudtam kinyögni. Ebbe mindent beleadtam és végül 3:11:27-el értem be 4. helyen. Jövőre jöhet a 3 óra alatti? Majd kiderül… De bármikor inkább 50-80 kilométer terepen, mint egy aszfaltos maraton! Fejben ez brutális küzdelem.

A frissítés

A terepfutás.hu-s cikkemben már sokat okoskodtam a frissítésről, és itt most még keményebb emberkísérletet folytattam magamon. Csak izót és kólát ittam, plusz óránként 3 gélt. Így végül egy Maurten izót, egy decathlonos barackos izót és egy fél liter kólát ittam (a hűvös idő miatt nem kellett több) és még 8 High5 gélt. Ez összesen 1444 kalória volt, azaz óránként kb. 450 kalóriát vittem be a verseny alatt. Kicsit kényelmetlen volt, de az energiaszintem meglepően jó maradt végig, illetve a fő cél az volt, hogy ultraversenyekre eddzem a gyomrom. Na jó, azért bevallom, a célban majdnem lehánytam az edelényi kastély kapuját…

A verseny után

A 4. hely után már járt egy emléklap, így a díjátadón nem csak tapsolni maradtam. Sajnos akkor már jött a rossz idő, hamarosan zuhogni kezdett az eső, és egészen estig nem is állt el. Így szóba se jött a szádvári túra, végül csak ebédelni mentünk el. Pontosabban Anya és Apa jót evett, én pedig épp hogy le tudtam nyomni egy húslevest és egy kis kenyeret, mert a gyomrom még nem állt készen valami komolyabb kajára.

Ezúton is köszönöm Bécinek és az Edelényi Futók Egyesületének a meghívást a versenyre, és természetesen a szüleimnek, hogy ismét segítettek a lökött fiuk hobbijában. Gyanítom, hogy jövőre ugyanitt rajthoz állok majd!